AZ ELSŐ RÉSZE WIKIPEDIÁRÓL VAN!!!

SZÁMIK

A lappok vagy számik (sámit, sámi, saami) a Lappföld (Sápmi) nevű terület finnugor nyelvű bennszülött lakói. Földjük a mai Finnország, Norvégia, Svédország és Oroszország (Kola-félsziget) területein helyezkedik el. Hagyományos szállásterületük nagyjából akkora, mint a mai Svédország, de szétszórtan élnek, és nincsenek többen százezernél.

A lappok szállásterületei.

Magyarországon kevéssé ismert, de ajánlatos a "számi" név használata, mert a "lapp" nevet a nép tagjai nem szeretik. (A nemzetközi Wikipédia szócikkeinek címei azt tükrözik, hogy a "lapp" név a világban kevésbé használatos, illetve elfogadott.)

Nevük

Lapp néven Svédországban és Finnországban ismerték őket és ez a név terjedt el a legtöbb európai nyelvben (magyar lappok, német Lappen, francia lapons, spanyol lapones). Ők maguk azonban sohasem használták ezt a nevet és sámit vagy sábmelaš ("számi testvér") néven emlegetik saját magukat.

Pontosan nem ismert, hogyan került a lapp szó az északi nyelvekbe, de lehet, hogy a dán történész Saxo Grammaticus vezette be, aki különbséget tett Fish-Fennian („halász finnek”) és Lap-Fennian („lapp finnek”), azaz tengerparti és erdei nép között. Olaus Magnus a 15. században "Az északi népek leírása" című művében szintén használta a szót és Johannes Schefferus "Acta Lapponica" című műve (17. század) tovább népszerűsítette. A lapp szó svédül „foltot” jelent, de van olyan vélemény is, hogy a szó eredeti jelentése „vadak”.

Észak-Norvégiában, ahol a lappok mintegy fele él, finner (finnek) néven ismerték őket, miközben a finn kisebbség neve kven volt.

Manapság jobb elkerülni a lapp név használatát, mert különösen a tájékozottnak gondolt emberektől ez sértésnek számít (vö. cigány-roma eset). A legjobb a számi nevet használni, amit maguk a számik is használnak intézményeik (rádió, tévé, színház stb.) megnevezésében.

Magyarországon egyelőre nincs jele olyan nyilvános vitának, amely a név elhagyását és a számi névre való áttérést eredményezhetné. Nehézséget jelent, hogy a szakirodalom a rokonság kutatásának kezdeteitől a "lapp" nevet használja.

A számi zene

A számik ősi éneke a jojka/joiku, amely főleg az előadásmódot szabja meg, csak közvetlen hallás után lehet megismerni, az ötvonalas kottarendszerbe való rögzítése lehetetlen. Ez egy olyan hangképzési technikát igényel, amelyet kívülállónak szinte lehetetlen elsajátítani, ezért az autentikus énekesek hangját sok-sok hangszalag őrzi.

A pogány tradíciókhoz kapcsolódó ének azért maradhatott fenn ilyen sokáig, mert a lappoknál 1637-ig sámánhit volt az uralkodó vallás. A sámánszertartás fontos része volt a jojka, tulajdonképpen zsolozsma, vagy varázsének a halott hősök idézésére, akiket segítségül hívnak. A hang rezegtetése eszköz a révület állapotának megteremtéséhez. A néphit szerint a szellemek nem törődnek az emberek mindennapi beszédével, de figyelnek a rendkívüli hangokra és szavakra. A jojkában használatos szavak egy része ezért szóhasználaton kívüli, kiejtésük a szertartásokon kívül tilos, szintúgy ismertetése kívülállók számára.

A dalokat hangszeres kíséret nélkül adják elő, zenekultúrájuk az énekben nyilvánul meg. A kíséret hiánya tette lehetővé a dallam ugráló mozgását, valamint a többi sajátosságot: a hang rezegtetését, a glissandókat, valamint a hangrezgés hirtelen megszüntetését a gégefő nyílásának gyors bezárásával. Kétfajta előadási mód különböztethető meg, ők mindkettőt jojkának hívják, az egyik tág hangterjedelmű (10-11), kiáltozó, a másik dünnyögő, mély fekvésű, szintén tág ambitusú, ez utóbbi szándékában a bűbájos varázsló ráolvasás sejthető. A lapp dalok zenei értelemben képszerűek, a legritkább esetben szól általános dolgokról, mindig van valami tárgya, amelyet az előadó szemszögéből, szubjektív érzelmi töltéssel ábrázol - de nem csak ábrázolja, hanem a természethez való bensőséges viszonyából adódóan egészében megragadja azt. Szűkszavú értelmes szövegeik be vannak ágyazva értelmetlen, de szimbolikus egytagú vokalizálásba, amely vagy szimpátiát fejez ki (la-la, no-no), vagy antipátiát (lö-lö, lü-lü), esetleg érdektelenséget (go, jo, wu). A szöveg többnyire nem marad személytelen, neveket helyettesítenek be, amelyek generációkként cserélődnek: van mindenkinek saját jojkája, vagy gúnydala, amit természetesen nem ismer. A szöveges üzenet azonban szinte lényegtelen, teljesen a dallam alá rendelődik, hisz az előadó célja minél távolabb kerülni a beszélt nyelvtől (beszélt - és az énekhangot ennek megfelelően máshol képzi). Vannak olyan névre szóló jojkák, amelyeknek hőseit senki sem ismeri a faluban.

Zeneileg jellemző a feszes ritmus, páros és páratlan ütemű kb. megegyező arányban. Hangsoraik változatosak: a pentaton és diaton mellett különleges skálák is előfordulnak, a lapp dalok zenei gondolkodásmódja mégis a félhang nélküli ötfokúságon nyugszik, jellemző a kvart, kvint és oktáv valamint a dúr hármashangzatok központi szerepe. Szembetűnő szerkezeti sajátosságuk: a nálunk szokásos 4-soros dalformából alig akad néhány, általában motívum ismételgető, regösénekeinkhez hasonló szerkezet az uralkodó. Az ütempárban egy kb. 10-25 taktusból álló részt éreznek egy szakasznak, ami után egy kb. egy ütemnyi szünetet tartanak, és kezdik a második szakaszt, de ennek ütemszáma nem egyezik az elsőével. Sok az improvizatív elem, mégis tulajdonképpen a motívumok cserélgetése, egy modell szabad formálása. Elvben ugyanaz a dal különböző énekesek előadásában eltérő formákat is ölthet. Az előadás módjához tartoznak a törvényszerű ékesítések, hangmozgatás- ez adja énekük misztikus jellegét.

U.I.: Remélem majd tudok feltenni számi zenét, mert nagyon szép!

EZ A RÉSZE MEG A http://ludens.elte.hu/~briseis/finnugor/egyestort/lapp.html  -ről

EZ elég száraz sztem de ha vkit érdekel itt van!

A lappok (számik) története

A lappok – vagy más néven számik – lakóhelye Észak-Norvégiától és Svédországtól Finnország legészakibb részein át egészen az Oroszországhoz tartozó Kola-félszigetig terjed, tehát az ún. Lappföld kb. 1500-2000 km hosszú és 200-400 km széles óriási földterület (kb. 400 ezer km²). A lappok számát kb. 70-80 ezerre becsülik, akiknek nagyjából a fele beszéli ősei nyelvét. A számi alapnyelv már több száz éve felbomlott. Jelenleg tíz különböző nyelvjárást tartanak számon, melyek között már olyan nagy eltérések alakultak ki, hogy külön nyelvnek is tarthatók. Hatnak saját irodalmi nyelve is van. Életmódjukat tekintve a lappok jó része réntenyésztéssel, földműveléssel és halászattal foglalkozik. Mára már szinte mindenhol kisebbségben élnek.

A kutatók számára a legtöbb fejtörést a lappok eredete okozza, hiszen a lapp nyelv és a balti finn (finnségi) nyelvek azonos alapnyelv leszármazottai, de a lappok antropológiailag más típusba tartoznak (uráli típus, lapponoid csoport), mint a legközelebbi rokon nyelveket beszélő balti finnek (főleg balti típus). Ennek az ellentmondásnak a feloldására a múlt századtól kezdve számos hipotézis született. A lapp nép valószínűleg a korai neolitikumban – az utolsó jégkorszak jégtakarójának a visszahúzódása után – a komsa kultúra Skandináviába betelepülő népességéből és a Kr. e. 4. évezredtől a Kelet-Karjalába, Finnországba és a Baltikumba beáramló finnugor eredetű népességből származik. Feltehetően Kr. e. 1500-1000 körül kezdődik meg az őslapp kiválása a közös alapnyelvből, mikor a balti, majd germán hatás eredményeképpen a finnségi népek ősei kezdenek áttérni a földművelő és állattenyésztő életmódra, míg a lappok ősei Karjala és Finnország területén magukba olvasztották Fennoskandia őslakóit. A számi nép minden bizonnyal számos embercsoport egybeolvadása folytán alakult ki. Erre utalnak a különböző területen élő lapp népcsoportok közötti antropológiai és genetikai eltérések.

A lapp nyelv a későbbiek során több ezer éven át érintkezett a balti finn nyelvekkel, elsősorban a finnel és karjalaival, majd a skandináv nyelvekkel és az orosszal.

Dél-Finnországból és Karjalából a lappok egyre északabbra vándoroltak a terjeszkedő finn és karjalai települések, valamint feltehetően az adóztatás elől. A vándorló vadréneket követve a lappok ősei legkésőbb a Kr. u. 1. évezred folyamán fokozatosan érik el a Jeges-tengert és mai lakóhelyüket. Ezzel egyidejűleg kezdenek rátérni a rénszarvastenyésztésre is, de ez csak a 16. századtól kezdve válik jelentőssé.

A lapp nép történelmének felvázolásakor meg kell említeni, hogy ez a hagyományos életformáját sokáig megőrző természeti nép nem teremtett nagy birodalmat, nem igázott le más népeket, hanem élte a maga életét, amely állandó küzdelem volt a természeti erőkkel.

Történelmük – az utóbbi másfél ezer évben – egyrészt egyfajta lassú visszahúzódás más népek elől, másrészt, mivel nem alkottak saját államot, történelmük az államalkotó nemzetek (norvég, svéd, finn, orosz) történelmének része, melyben fontos szerep jut a lappok megadóztatásának.

A görög Pütheasz Kr. e. 325-ben valószínűleg őket említi, mikor az északon élő phinai népről ír. Tacitus Germania című munkájában (Kr. u. 98) a fenni nép bemutatásakor minden bizonnyal az őslappok mindennapi életéről számol be, nem sok dicséretet pazarolva rájuk, igen vadaknak festi le őket. A 9. században a viking Halogalandi Ottar tesz róluk említést a Kola-félsziget leírásakor (terfinne). Az orosz krónikákban 1000 körül szerepelnek először (lop). A 12. század végén a dán Saxo Grammaticus a lappokat jó íjászoknak és síelőknek nevezi, ezenkívül varázslóknak és jósoknak is.

A lapp elnevezés a 12. században jelenik meg a svéd nyelvben, amelyet talán a vikingek használtak először a Ladoga-tó környéki településeiken. Korábban a finn terminus volt használatban náluk. (Egyébként a lappok maguk a lapp elnevezést pejoratívnak érzik, ezért egyre inkább terjed belső nevük, a számi használata).

Nagyjából a 9. századtól kezdődik a lappok rendszeres adóztatása. A norvég király olyan jogokkal ruházta fel hűbéreseit, hogy azok adót szedhettek a lappoktól és kereskedhettek velük. A norvégokon kívül adóztatták a lappokat a svédek, a finnek, a karjalaiak és az oroszok is. Gyakran előfordult, hogy a kezdetben prémekben és halban fizetendő adót egyszerre többen is beszedték. A kíméletlen adóztatás, valamint a norvég, a svéd és a finn parasztok észak felé terjeszkedése egyre kevesebb teret hagyott a lappok számára, hogy hagyományos életmódjukat űzzék, s a még lakatlan területek felé szorultak. A svéd király már a 14. sz. közepén adómentességet ígér azon alattvalóinak, akik Lappföldre költöztek. Ugyanez ismétlődik meg a 17. sz. második felében, XI. Károly királysága idején.

Az adóbehajtást a királyok gyakran bérbe is adták. Svédországban ezt I. Gusztáv idejében szüntették meg, ettől kezdve az adók az államot illették. A karjalaiak adóbehajtási joga először Novgorodra, majd a 15. sz. végétől Moszkvára szállt. Lappföld adóztatása nemzetközi kérdés is volt, a háborúkat lezáró békeszerződésekben is szerepelt. A Svédország (amelyhez akkor Finnország is tartozott) és Dánia–Norvégia között 1751-ben megkötött strömstadi békeszerződés záradéka biztosította a számik részére a két állam közötti határ átjárhatóságát, a szabad föld- és vízhasználatot és tengeri halászatot, továbbá teljes semlegességet garantált számukra a két szerződő fél közötti esetleges háborúban. Ez a számik jogait elismerő szerződés olyan jelentőséggel bírt a későbbiekben, hogy azt az utóbbi időben a számi nép Magna Chartájának is szokták nevezni.

A rénszarvastenyésztés velejárója, hogy a lappok a rénszarvascsordákkal téli és nyári szállásaik között vándoroltak. A határokon az átjárást gyakorlatilag semmi sem korlátozta.

A számi társadalom alapját a családok közössége (siida) alkotta, melyek megélhetését a közös tulajdonban lévő földterület nyújtotta. A földet családonként vagy nemzetségenként osztották fel.

A keresztény térítés már a 11. században megkezdődött, de az adóztatás megszervezése jóval sikeresebbnek bizonyult, mint a hit terjesztése, mivel a lappok jelentős része mások számára megközelíthetetlen területen élt. Lakóhelyük nyugatabbi vidékein a 16. századtól evangélikus templomok épültek, míg a Kola-félszigeten és környékén a 15. majd a 16. században létesültek ortodox kolostorok, melyek jobbágyaikká tették az ottani lappokat, s gyakran maguknak sajátították ki a legjobb halászhelyeket és legelőket. A kereszténység lassan terjedt a lappok között, még a 19. században is voltak, akik a sámánhit követői voltak.

Az Oroszországhoz tartozó lappok 1764-ben állami jobbágyokká váltak, de a kolostorokat is el kellett tartaniuk. Az 1861-es jobbágyfelszabadítás után viszont a lappok gyakran a kereskedők és hitelezők áldozataivá váltak. Az amerikai indiánokhoz hasonlóan a lappok megkörnyékezésében és félrevezetésében a múlt század második felétől kezdve egyre gyakrabban használták az alkoholt.

A nyugatabbra fekvő lapp területeken a múlt század 40-es éveitől kezdve egyre több követőre talált Lars Levi Laestadius lelkész puritán mozgalma, mely mind a mai napig nagy népszerűségnek örvend fenn Északon. 1852-ben a szeszárusítás betiltását követelő lappok egy csoportja a norvégiai Kautokeinóban megölte a kereskedőt, felgyújtotta a boltot, a paplakot és a rendőrőrsöt. A lappok történelmének ezt a szinte egyetlen felkelését szigorú megtorlás követte. Két lázadót lefejeztek, heten pedig börtönben pusztultak el közülük.

Az első lapp nyelvű egyházi jellegű kézikönyv 1619-ben jelent meg, s ezt követte 1633-ban egy katekizmus. 1755-ben látott először napvilágot lappul az Újszövetség, majd 1811-ben a teljes Biblia.

A jelenlegi Lappföldtől délre élő lappok a 16–18. században fokozatosan beolvadtak más népekbe. A 18. sz. közepén Svédországban új erőre kapott a svédek és a finnek telepes mozgalma, mely egyre szűkebb keretek közé szorította a hagyományos lapp gazdálkodást, s ez többek közt a lappok elszegényedéséhez vezetett. A 19. sz. közepére a svédországi lapp nyelv helyzete már annyira megrendült, hogy sokak számára feleslegesnek tűnt további fenntartása. Az iskolareformok egyik célja nyíltan a svédesítés volt, melyet hatékonyan segített az általánossá váló svéd oktatási nyelv. A 20. sz. elején megváltozott a hivatalos állami politika, nem törekedtek többé az erőszakos civilizációs program végrehajtására, de ekkorra a lapp társadalom már menthetetlenül bomlásnak indult.

Norvégiában a 18. század végétől kezd erősödni az asszimilációs politika, amely a 19. sz. végére már intézményesített norvégosítássá vált. Megszülettek az első nyíltan asszimilációs törvények. Nagyarányú telepítésekkel megváltoztatták a nemzetiségi arányokat. Jelentős norvég helységek jöttek létre elsősorban a határövezetekben. 1905-ig kiépült a norvégosítás formai és intézményes kerete. A 20. század elején például csak az vehetett földet Norvégiában, akinek norvég volt a neve és beszélt norvégul. A lappok teljes beolvasztását célzó oktatási rendeletek a második világháborút követő évekig maradtak hatályban. Finnországban is jelentkeztek a finnesítés különböző formái, ha nem is olyan élesen, mint a fentebb említett területeken.

A Kola-félszigeten – melynek a nagy északi háború (1700–1721) után átmenetileg csökkent a stratégiai jelentősége – 1868-tól a határterületek biztosítására oroszokat telepítettek, akiknek nem korlátozták kereskedelmi és vállalkozói tevékenységét. A lappoknak is kedvezményeket ígértek, ha azok felhagynak vándorló életmódjukkal. A régi életforma háttérbe szorulása elősegítette a vegyes házasságokat és az oroszosodást. 1924-től a szovjet hatalom falutanácsokat és kolhozokat hozott létre, megkezdődtek a repressziók a kulákoknak kikiáltottakkal szemben, megszüntették a lappok téli szállásait, új, központi településeket létesítettek. Hatalmas területek kerültek a nehézipar és a hadsereg kezébe.

A művelődés területén azonban történt előrelépés is, terjedt az írni-olvasni tudás. 1933-ban latin betűs irodalmi nyelvet hoztak létre a lappok számára, melyet aztán 1937-ben egyszerre megszüntettek. 1933-ban 17 iskolában folyt lapp nyelvű oktatás. Murmanszkban lapp tanítókat is képeztek. A második világháború után felgyorsult az oroszosodás, amit elősegített az élet átszervezése, az életmód megváltozása. Kevés a munkalehetőség, az alkoholizmus népbetegségnek számít. Az ipari hulladék, a nehézfémek és a savas esők mind kilátástalanabbá teszik a helyi lakosság életét. 1989-ben a murmanszki körzetben 1990 lapp élt, akiknek 42,2%-a beszélte még anyanyelvét. Jelenleg az alsó tagozaton maradt néhány lapp óra az oktatásban. Az 1980-as években felelevenítették a 30-as években létrehozott irodalmi nyelvet, de most már cirill betűkkel.

Norvégiában a 20. század elején jelentek meg a számik első szervezetei, amelyek a földhasználati jogért és a norvégosítási politika ellen küzdöttek.

1944 őszén a szovjet–finn fegyverszüneti egyezmény értelmében a finnek megtámadták a visszavonuló német csapatokat, amelyek aztán bosszúból szinte az egész Lappföldet felégették. Ezzel egyidejűleg az ortodox koltta-lappok áttelepültek Finnországba, mivel a határok megváltozásával nem akartak a Szovjetunióhoz kerülni.

A második világháború után Finnországban és a két skandináv országban javult a lappok helyzete, s ezzel párhuzamosan – főleg az 1960-as évektől – erősödött a lappok nemzeti öntudata.

1950–51-ben Norvégiában és Svédországban egységes irodalmi nyelvet hoztak létre a számik részére.

1953-tól Finnországban és a skandináv országokban számi konferenciákat rendeznek, 1956-tól pedig 15 tagú Számi Tanácsot hoztak létre, amelyben 1992-től az oroszországiak is képviseltetik magukat. 1974-ben megalapították a Számi Intézetet. A két skandináv országban és Finnországban külön számi parlament (vagy népgyűlés) működik. A 90-es években olyan nyelvtörvények születtek, melyek bizonyos mértékig a hivatalos nyelv státusát biztosítják a számi nyelvnek. 1986-ban a számi konferencia elfogadta a számi nemzeti zászló és himnusz használatát. Sokat javult az utóbbi évtizedekben a számi nyelvű iskolai oktatás helyzete is. Hírlapok, folyóiratok, könyvek jelennek meg számi nyelven, vannak saját rádió- és televíziós műsoraik is. A számik 1976-tól tagjai a Természeti („Őslakos”) Népek Világtanácsának (WCIP). Jelenleg talán legnagyobb problémájuk a Lappföld földjeire és vizeire való tulajdonjoguk elismertetése.

(Bereczki András)