Finnül:

Maamme (1848)

O maamme, Suomi, synnyinmaa,
Soi, sana kultainen!
Ei laaksoa, ei kukkulaa,
Ei vettä, rantaa rakkaampaa
Kuin kotimaa tää pohjoinen,
Maa kallis isien.

Magyarul:

Hazánk

Hazánk, hazánk, Te drága szó,
Zendülj az ajkakon!
Nincs bérc, egekre felnyúló,
Se völgy, se part oly bájoló
Sehol, mint itten északon,
Öledben osi hon.

Hazánk szegény, de hadd legyen
Annak, ki kincsre vágy.
Hadd vesse meg az idegen,
De mi szeretjük mind híven:
E sziklatáj, ezernyi láp
Nekünk tündérvilág.

Oly kedves a sellők zaja
S az ér a völgy ölén,
Sötét fenyőink sóhaja,
A fényes nyári éjszaka;
Itt szívderítő érzemény
Minden, mi dal, mi fény.

Apáink itt harcoltanak,
Kezükbe' kard, eke,
Ború volt, vagy sütött a nap,
Szerencsében a balsors alatt
A finn nép egyként éreze,
Nem rendült meg szíve.

S a vér, mit bőven hullatött,
Értünk folyt gazdagon;
Öröm-virága itt nyílott,
Itt érze bút és bánatot;
Övé volt munka, fájdalom
Sok hosszú századon.

Áldás és boldogság nekünk
Ittlétünk perce mind;
Bár zord legyen itt életünk,
Ez a hazánk, szölőhelyünk.
E földtekén ily drága kincs,
Mint e hely, semmi nincs.

S most ím előttünk láthatunk
Egy téres tartományt;
Kitárhatjuk felé karunk,
Tavaira mutathatunk
És boldogan mondhatja szánk:
Ez itt a mi hazánk!
S ringasson bár fény, kényelem

Arany-felhők alatt,
S életünk örök vígság legyen,
Melyben panaszkönyv nem terem,
Ez a sovány föld marad,
Hová vágyunk ragad.

S ki festhetné a sok viszályt,
Melyet e nép megért,
Midőn ellen tiprá honát
S éhség, fagy kínja járja át?
Ki mérné föl a szenvedést,
S mit hullatott a vért?

Oh föld, ezer tó földje te,
Dal s hűség honja vagy;
Te vagy a révpart enyhelye,
Múltunk, jövőnk igéretet.
Légy bár szegény, gondot nem ad,
Csak boldog légy és szabad.

Kinyílik egykor, érzem Én,
Virágod bimbaja.
Szeretetünk örök tüzén
Fakad számodra üdv, remény:
Fennen csapong még valaha
A mi hazánk dala!