Finnország történelme  

Átfogó kutatások eredményeképpen az archeológusok megállapították, hogy a mai Finnország területét a kőkorszak alatt kezdték el lakni, a jégkorszak utolsó jegének elolvadása után.

Régi skandináv mondák és egyes történészek (mint például a dán Saxo Grammaticus vagy az arab Al Idrisi) szerint Finnországnak voltak királyai már a svéd uralom előtt is.

Finnország közel 700 éves kapcsolata a svéd királysággal 1154-ben kezdődött (a kereszténység és Erik svéd király által). 1808-ban I. Sándor orosz cár elfoglalta Finnországot, ami egy autonóm nagyhercegség lett egészen 1917 végéig. 1917. december 6-án, röviddel a bolsevik forradalom után, Finnország kikiáltotta függetlenségét.

1918-ban az ország átvészelt egy rövid, de keserű polgárháborút, amely sok évre előre körvonalazta a hazai politikát. A második világháború alatt Finnország kétszer is harcolt a Szovjetunió ellen: az 1939 és 1940-es évek között lezajlott téli háborúban (egy kis segítséget kapott Svédországtól) és másodszor 1941 és 1944 között (Németország jelentékeny segítségével). Ezt követte a Lappföldi háború 1944 és 1945 között, amikor Finnország visszavonulásra kényszerítette a németeket az országból.

1947-ben és 1948-ban a Szovjetunió olyan szerződések aláírására kényszerítette Finnországot, amelyek értelmében jelentős mértékű területi engedményeket kellett tegyen.

A második világháború után Finnország mintegy ütközőzónaként létezett a Szovjetunió és a nyugati országok között.

1991-ben, a Szovjetunió összeomlása után Finnország is szabadabb lett, 1995-ben belépett az Európai Unióba.

Egy másik megfogalmazásban: 

Finnország első emberi településeinek nyomai a jégkorszak utolsó olvadásáig vezetnek vissza, kb. 10.000 évvel ezelőtt. Úgy tűnik, hogy a finn ősök Észak-Oroszország felét népesítették be, mielőtt a Balti-tenger északi partjára jutottak volna, jóval a kereszténység előtt. A viking kor végére a svéd kereskedők és törzsfőnökök kiterjesztették uralmukat a teljes Balti területre. Évszázadokon át Finnország óvatosan egyensúlyozott a protestáns svéd birodalom és az ortodox Oroszország között. Hét évszázadon át, a 12. századtól 1809-ig, az ország Svédország része volt.
Finnországot tönkretették az Oroszországgal vívott állandó harcok, illetve a súlyos éhezések. 1696-97 közötti éhezés a finn családok harmadát ölte meg. Az 1700-as éveket az Oroszországgal szembeni háborúk jellemezték, amely Finnországnak Oroszországhoz való csatolását eredményezte 1809-ben. A 19. század második felében felerősödő nacionalizmus következtében Finnország nagyhercegség-i autonómiát vívott ki, noha az újszerű elnyomás és az eloroszosítás miatt a finnek különösen fogékonnyá váltak a függetlenség iránt.
Az orosz cár bukása és a kommunista forradalom győzelme 1917-ben biztosította a finn szenátus számára, hogy kinyilváníthassa függetlenségét 1917. december 6.-án. Fellobbant a széthúzó belső erőszak az Oroszország által támogatott vörösök és a fehér nacionalisták között, akik a német államot tartották mintának. A véres polgárháború 108 napja alatt megközelítőleg 30.000 finn halt meg a harcokban. Noha a fehérek győzelmet arattak, Németország helyzete meggyöngült az I. Világháború után és a kapcsolatok a Szovjetunióval is hamarosan normalizálódtak. A politikai csatározások keveset tettek a polgárháború sérüléseinek meggyógyításáért, de a békés öldöklés történetei kezdenek napvilágra kerülni a finn történelem sötét napjairól.
A Szovjetunió biztonsági aggodalmai a finn Karélia félszigeten vezettek a Téli Háborúhoz 1939-ben. Hónapokon át tartó bátor harcok után Finnország elvesztette Karélia egy részét és néhány közeli szigetet. A nyugati szövetségesektől elszigetelt Finnország Németországhoz fordult segítségért és lassan kezdte benépesíteni Karéliát, beleértve néhány olyan területet, amely orosz tulajdonban volt a 18. század óta. Amikor a szovjet erők 1944 nyarán hatalmas erőkkel visszanyomultak, a finnek békéért folyamodtak. Finnország elkeseredett háborút vívott a német erők kiűzésére a Lappföldről, amikor 1945 tavaszán létrejött az általános béke. Finnországnak nemcsak a hatalmas katonai vereséggel kellett szembenéznie, hanem a szovjetek által kirótt háborús jóvátétel terhei miatti gazdasági katasztrófával is.
A meggyengült Finnország új helyzetet jelentett a szovjet kapcsolatok területén, átengedve a Karéliai Félszigetet és beleegyezve a szovjet biztonsági aggodalmakkal kapcsolatos határokba. Urho Kekkonen 25 éves elnöksége (1956-81) egy ügyes egyensúlyozás volt: Kekkonen keménynek bizonyult a belső hatalmat illetően, de sikerült megerősítenie a kapcsolatokat a skandináv szomszédokkal a nagy keleti medve felbosszantása nélkül.
A Szovjetunió összeomlása nehéz korszakot hozott Finnország számára. Belekerülve a szabad piaci gazdaságba, el kellett viselnie az 1980-as évek végének bajait, illetve a központosított baloldali gazdságpolitikának, amely összekapcsolódott a szovjet hitelekkel, meg kellett tapasztalnia a hitelezője ellehetetlenülését. Finnország nagylelkű társadalomjuttatási rendszere miatt a munkanélküliség hirtelen megemelkedése elviselhetetlen nyomást jelentett a kormányzatra. Az 1990-es évek túlfűtött gazdaságában végigment egy olyan hűlési perióduson, amelyet a finn márka ingadozása jellemzett. A valutát 25 %-al értékelték le. Finnország 1994 végén szavazott az Európai Unióba való belépésről és 1995-ben lett teljes tag. 1995-ös választásokban egy szociáldemokrata koalíció kiütötte a jobboldali koalíciót. Azóta állandóan emelkedik a GDP és a munkavállalók száma.